4. Cica csoport
Óvodánk egyetlen vegyes csoportja, ahol együtt nevelkednek a kis-, középső-, és nagycsoportos korú gyerekek, 2,5 évestől 7 éves korig. Ez a családias közeg megnyugtató és természetes a gyerekek számára. Az ebben az életkorban elsősorban utánzással tanuló kicsik, egy-kettőre elsajátítják a csoport szokásait, könnyebben alakul ki a biztonságérzetük, ezáltal a beszoktatás sem okoz nagy gondot. A nagyobbak szociális és érzelmi intelligenciája pedig magasabb az átlagosnál, hiszen ők éveken át gondos segítői a kisebbeknek.Ezáltal válnak elfogadóvá, önzetlenné, empatikussá és toleránssá. Hasonló módon segítik egymást a különböző életkorú gyerekek, az ismeretszerzési-tanulási folyamatban is. Tevékenységeinket - környezeti nevelés,mese-vers,ének-zene, mozgás és ábrázolás - minden esetben a nagyok szintjéhez tervezzük, s a kisebbek, vagy az eltérő ütemben fejlődők a maguk szintjén vesznek részt bennük. Ezáltal az egyéni fejlődésbeni különbségek a csoportunkban természetes módon vannak jelen. Így érjük el, hogy minden gyerek a számára legmegfelelőbb képességfejlesztésben részesüljön.
Óvodapedagógusok:
Oláhné Rácz Ilona
Meixnerné Repei Tünde
Dajka:
Nevelősné Nagy Marietta